7. Life is Strange: Before the Storm - Brave New World2017.10.19. 13:49, Faye
elérkezett a nagy nap
Október 19, vagyis új Life is Strange: Before the Storm epizód. Az első epizódnak a végét szerettem nagyon, vagy ötször vissza is néztem egy héten, az új epizódnak viszont a nyitányát élveztem annyira, hogy azóta is vissza-visszatekerem megnézésre. Összességében hozta a jól megszokott színvonalat, a hangulatot, persze azért volt egy-két rész, amit nem értettem. A színházas jelenet például szerintem kilógott a megszokott történetvezetésből, egyszerűen kidobott a LiS világából. Persze, ha egy kicsit behatóbban ismerném a Tempest történetét és fordulatait, talán jobban értettem volna, hogy ez a jelenet miért fontos. Azt gondolom, ezzel nagyot hazárdíroztak, mert ez ráadásul egy olyan Shakespeare darab, amit jóval kevesebben ismernek, mint a Rómeó és Júliát vagy akár a Hamletet. A másik, ami nekem feltűnt, hogy már inkább mesélni akarnak az alkotók, mint játszatni. Rengeteg volt a demo, ami nem baj, mert én imádom a LiS világát, érdekel a történet, és boldogan áldozom rá az időm, de elgondolkodtatott, hogy bár nem annak indult, de a játék műfaja lassan átmegy visual novel-be. Ha meg akarod venni, le akarpd tölteni, ezt érdemes szem előtt tartani. Nagyon érdekes volt továbbá olyan karakterekkel találkozni, akikről Max történetéből tudod, már nem élnek. Legalább négyet fedeztem fel, de lehet, hogy szemfülesek többet is találnak a végén. Az epizód zárása természetesen magával sodort, de úgy érzem, az első epizód zárását nem tudta felülmúlni. Megvoltak a maga fénypontjai, természetesen! Mindenkinek ajánlom! A harmadik, és egyben utolsó epizódot december 7 és december 28 közé saccolom. Nyilván az sem lesz elhanyagolható, hogy karácsony lesz, szerintem, amilyen empatikusak, az alkotók ezt figyelembe fogják venni kiadáskor. Aztán azt se felejtsük el, hogy van még egy bónusz epizód... Mindenki szusszanjon, gyűjtögessen gif-eket, fedezze fel az összes lehetőséget Chloe történetében, aztán remélhetőleg 5-6 héten belül jelentkezem az utolsó epizód trailerével. Addig pedig mindenki vigyázzon magára, meg a legjobb barátnőjére!
Faye
|